Szakértőink évtizedes tréner tapasztalatai
Több mint 30 tréning típus
Képzések széles palettája egy kézből
Ügyfélközpontú, testreszabott tréningek
Különleges képességek egyedi képzései
Több száz tréning tapasztalata

Jelenlegi hely

Stratégiát vált az MVM

Erőteljesebb növekedési pályára állna az MVM csoport, ezért új stratégiát dolgoznak ki, amelynek középpontjába a nemzetközi terjeszkedés, illetve a szolgáltatások bővítése kerül - mondta Csiba Péter, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.

A társaságcsoport vezetője utalt arra, hogy gyors változások mentek, illetve mennek végbe az energetikai szektorban. Példaként hozta fel, hogy a nyersanyagárak csökkenése mellett a fogyasztás is visszaesett, új szereplők léptek a piacra, erősödik a verseny, és egyre fontosabb az innováció szerepe az energiaiparban is.

Az MVM csoporthoz mintegy 50 leányvállalat tartozik, folyik annak áttekintése, hogy megfelelő-e a jelenlegi struktúra - jelezte az elnök-vezérigazgató.

Az új stratégia részeként bővítik a cégcsoport által nyújtott szolgáltatásokat, megjelennek a piacon olyan a tevékenységekkel, amelyeket a leányvállalatok eddig a csoporton belül folytattak - ismertette Csiba Péter.

Kiemelte, vannak vállalataik, amelyek már korábban külső piacra léptek, a nagyfeszültségű távvezetékek és transzformátorállomások létesítését, karbantartását és fejlesztését végző MVM Ovit Zrt. már vegyesvállalatot is alapított Szaud-Arábiában, ahol jelentős munkákra számíthatnak.

A tervek szerint a társaságcsoport mérnökirodája, az MVM Erbe Zrt., valamint a pénzügyi és számviteli szolgáltató, az MVM Kontó Zrt. még ebben az évben megjelenhet a piacon.

Az MVM csoporthoz tartozó Magyar Földgáztároló Zrt.-ről Csiba Péter hangsúlyozta, bár a magyarországi földgázigény jelentősen visszaesett, a négy tárolónak kiemelt szerepe van az ellátásbiztonság szempontjából, illetve reálisnak nevezte a létesítmények későbbi üzleti célú hasznosítását is.

Az elnök-vezérigazgató fontos stratégiai célként említette a nemzetközi terjeszkedést. Úgy fogalmazott, keresik a projekteket a régióban, illetve a gyorsan növekvő piacokon, amelyekbe sikerrel kapcsolódhatnak be az MVM csoport tagvállalatai.

Csiba Péter kiemelte azt is, hogy a hagyományos üzletágak mellett az MVM erőteljesebben fordul a megújuló energiahordozók felé, illetve központi szerepet szánnak az innovációnak. Elsősorban olyan magyar innovációk támogatásának lehetőségét keresik, amelyek a későbbiekben az MVM tevékenységében is hasznosíthatók - jelezte.

A cégcsoport új stratégiáját várhatóan áprilisban fogadja el a közgyűlés.

Az MVM Csoport árbevétele 1195 milliárd forint volt 2014-ben, 273 milliárd forinttal több az előző évinél. A társaságcsoport 103 milliárd forintos EBITDA-t realizált, illetve 6,5 milliárd forintos adózás előtti eredménnyel zárt 2014-ben.